Túravezetés

6. állomás: Isten hősei

MAGYARÁZD MEG: a kérdéseket, amik feljönnek ezen az állomáson

Miért hívjuk Sámsont hősnek?
Sámson nemtörődöm módon követte Istent, prostituálttal hált és elveszítette a saját életét, amikor másokat is magával vitt a halálba. Ez nem hangzik túl hősiesen!

Amikor Sámson megszületett, Isten egy angyalon keresztül megüzente a szüleinek, mi a célja az életének: „Istennek szentelt lesz az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok hatalmából.” Noha könnyű azokat a helyzeteket megtalálni, amikor Sámson engedetlen volt Istennel szemben, fontos e mellett arra is emlékeznünk, hogy életének nagyobbik részében bízott Istenben. Isten Lelke gyakran adott neki erőt ahhoz, hogy hatalmas tetteket vigyen véghez.

Ennek ellenére, ahogy mi is, Sámson is csak egy esendő ember volt, aki több rossz döntést hozott az életében. Ennek ellenére Isten, az Ő nagy kegyelméből (amit néha nehezen értünk meg) mégis felhasználta őt, hogy elérje célját – Isten népének a szabadulását az ellenségeik kezéből.

Míg nagy bátorítást ad nekünk, hogy Isten annak ellenére is tud használni minket, hogy cserbenhagyjuk Őt, ez nem jelent felhatalmazást a számunkra, hogy azt tegyük, amit csak akarunk, tudva, hogy Isten kegyelme úgyis mindig rendelkezésünkre áll! Isten olyan hősöket akar formálni belőlünk, akikben kiformálja azokat a tulajdonságokat, amelyek megkülönböztetnek minket mindenki mástól.