• 1. Isten megteremti a világot
• 2. Isten családja
• 3. Rosszból jó
• 4. Mózes
• 5. Isten népe
• 6. Isten hősei
• 7. Istenhez tartozó nemzet
  • 31. Sámuel Istenre figyel
  • 32. Saul király
  • 33. Dávid és Góliát
  • 34. Dávid és Saul
  • 35. Dávid király
• 8. Baj van!
• 9. Énekek és mondások
• 10. Isten hírnökei

• 11. Jézus, Isten Fia
• 12. Ezt mondta Jézus
• 13. Ezt tette Jézus
• 14. Isten csodás terve
• 15. Az első keresztyének
• 16. A jó hír mindenkié
• 17. Istenhez tartozni
• 18. Isten szerint élni
• 19. Jézus követése
• 20. Istennel, örökké

Túravezetés

KAPCSOLÓDJ: Beszélgess Istennel!

Az odafigyelést is tanulni kell, és mint minden más képesség kifejlesztése, ez is időbe kerül. A gyermekeknek teret kell adni arra, hogy felfedezzenek és megtapasztaljanak többféle Istenre való figyelési módot. Ahogy nőnek, jellemük és személyiségük alapján jelét adják, melyik módot részesítik előnyben. Néhány gyermek könnyebben oda tud figyelni Istenre, amikor nyugalom és csend veszi körül (bár így sem sokáig!); mások séta közben, Isten teremtett világát csodálva, esetleg a dob dübörgésén vagy a cintányér csengésén keresztül. Vezetőként előre fel kell készülnünk, hogy megfelelően segítsük őket.

Hogyan készülnénk a nyugalomban és csendben történő Istenre figyelésre? Míg ez nem a gyermekek alapvető lételeme, meglepő, mennyire tudják élvezni, és — megfelelő előkészítéssel és gyakorlattal — hogyan válhat rendkívül értékessé a számukra!

Előkészítés:
Legyen felirat az ajtón: „Ne zavard meg az imádkozást és az Istenre figyelést!”
Különítsük el a szoba egy részét. Érdemes párnákat, szőnyeget vagy egy különleges lámpával megvilágított sarkot használni.
Dekoráljuk a területet vagy az asztalt a téma szerinti kellékekkel, képekkel, tárgyakkal.
Válasszunk valamilyen halk háttérzenét.
Magyarázzuk meg, mit fogunk csinálni:

1. Vonjuk be őket az előkészületekbe, és a helyszín berendezésébe.

2. Emlékeztessük őket a foglalkozás elején, hogy Isten szeret különböző módokon szólni hozzánk, és hogy a nyugalom és a csend segíthet minket abban, hogy Rá figyeljünk.

3. Javasoljunk nekik különböző módokat, ahogy élhetnek a csend adta lehetőséggel, például „emlékeztek talán a történetre, amit korábban hallottunk? Nézzétek meg a képeket az asztalon… Mondjátok el Istennek, mi jár a fejetekben…”

4. Kezdjük el a zene lejátszását a csendesség kezdetén, és lassan halkítsuk el a végén. Vegyük figyelembe a gyermekek korlátait: 30 tartalmas másodperc sokkal jobb, mint 2 perc kikényszerített csend.

5. Fejezzük be a foglalkozást rövid imádsággal, énekkel vagy annak a lehetőségnek a felajánlásával, hogy a gyermek beszélhet tapasztalatairól. Ne gyakoroljunk rájuk semmilyen nyomást valamilyen kívánt eredmény érdekében! Emlékezzünk arra, hogy a legfontosabb reakció a fejükben és a szívükben alakul ki, és Isten azt is látja, amit mi nem tudunk.
Túravezetőként talán a legfontosabb Sámuel történetéből Éli reakciója, és nem az a drámai mód, ahogy Isten szólt a gyermekhez. Sámuelnek segítségre volt szüksége, hogy felismerje Isten hangját, és tudja, hogyan kell reagálnia. Éli rendelkezett a megfelelő bölcsességgel és tapasztalattal, hogy vezesse Sámuelt oly módon, hogy ifjú szolgálója személyesen megismerje Istent, és elkezdődhessen az életében egy életen át tartó imádkozó Istenre figyelés és engedelmesség (hosszú távú és messzire ható következményekkel!). Bárcsak mindnyájan Élik lehetnénk a ránk bízott gyermekek mellett, imádkozásra bátorítva és felkészítve őket: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”